Művészeti csoportok
|
A zenekar 1972-ben kezdte meg működését, a Zeneiskola 20 fős együtteseként. Mára már 74 főből áll. A jó légkör és a rendszeres gyakorlás biztosítja a magas színvonalú előadásokat. Az egyre gyarapodó létszámú zenekar „kinőtte” a Zeneiskola falait, és 2006 júniusától a Művelődési központban talált új otthonra. Karnagy, művészeti vezető: Tóth Ferenc. Szerdán 18.00 órától próbálnak.
|
|
Bővebben...
|
|
2001 októberében kezdte meg működését Babják Annamária színművésznő vezetésével. Tanítja, előadásokra készíti fel a főként általános iskolásokból, és néhány középiskolásból álló csoportot. A drámajátékok és készségfejlesztő gyakorlatok során a gyerekek átélik a testbeszéd és mimika, a mozgás, a fantázia és az abszurd játékok élményét. Immár hagyományos nyári táborukban a „ Játsszunk színházat” táborban, a színház kulisszatitkaival ismerkednek, és színpadra állítanak egy darabot. A foglalkozások ideje: csütörtök 15:00-17:00 óráig.
|
|
Bővebben...
|
|
1989-ben alakult meg Szabóné Czank Magdolna vezetésével. Az óvónőkből álló társulat a város gyermekprogramjainak fontos részét képezik. Az idők során bábdarabjaik élőszínház elemekkel is bővültek. A „Tücsökébresztő” regionális óvodai bábos nap megálmodói és állandó résztvevői, mely minden évben a bábjáték világnapján kerül megrendezésre a Művelődési Központban.
|
|
Bővebben...
|
|
Az 1981-ben alakult Lokomotív Táncklub tánctanfolyamain minden korosztály megtanulhatja a legfontosabb társastáncokat és divattáncokat. Hagyományos táncok: Angol keringő, Tangó, Bécsi keringő, Slow-fox, Foxtrott, Quick step Latin- amerikai táncok: Samba, Cha-cha-cha, Rumba, Paso doble, Mambo, Salsa, Merengue, Bachata Divattáncok: Rock and roll, Lindy hop, Jive, Hustle, Sortáncok, Country tánc, Skót tánc
A táncklub vezetője: Kránicz József tánctanár,
Tel: +36 (20) 958-92-77.
|
|
Bővebben...
|
|
Az együttes 15 éve alakult a helyi Radnóti Miklós Gimnázium diákjaiból. A VOKE József Attila Művelődési Központban tartja próbáit heti rendszerességgel, a magyar népzene és néptánc megőrzése céljából. Fő célja a külkapcsolatok ápolása, hogy közkedveltté és ismertebbé tegye a magyar kultúrát. Többször külföldön is bemutatták néptáncunk sokszínűségét. Tanáraik Gyúró Tamás és Gyúróné Domján Andrea.
|
|
Bővebben...
|
|
1960-ban Uray György alapította. 1964.-ben mutatták be első önálló darabjukat, Samuel Beckett: Az utolsó tekercs című egyfelvonásosának pantomimváltozatát és Tennessee Williams: Az eltiport petúniák esete című művét. 1979-ben, a Művelődési Központ régi borpincéjéből önálló helyiséget alakítottak ki. Itt kezdte meg működését a Dunakeszi Pinceszínház, ahol azóta is nagy sikerrel játsszák a különböző darabokat. A színház vezetője a Wlassics Gyula díjas Urayné Kovács Zsuzsánna.
A programok részletes leírása a BŐVEBBEN menűpontban található
urayszinhaz.blog.hu
|
|
Bővebben...
|
|
A Kis Járom Néptáncegyüttes 2002 szeptemberében alakult a Dunakeszi VOKE József Attila Művelődési Központ keretein belül.
A heti egyszeri rendszeres táncpróbákon 20-30 kisiskolás ismerkedik a magyar néptánc különböző vidékeinek gyerekjátékaival, táncaival, muzsikájával.
|
|
Bővebben...
|
|
A Dunakeszi VOKE József Attila Művelődési Központ fúvószenekara a legidősebb vasutas fúvószenekar, mivel jogelődje a cserkészzenekar 1926. májusában kezdte meg működését. A fúvószenekar hamarosan beolvadt a MAGYARSÁG DAL ÉS ÖNKÉPZŐ EGYESÜLET amatőr művészeti együttesei közé, s attól kezdve a Művelődési Központ működteti.
|
|
Bővebben...
|
|
Surán Sándor szívügye a kórusmozgalmat indító és sajnos egyre fogyó férfikarok gondozása, megmaradásuk, fejlődésük, utánpótlásuk segítése. Ezen nemes és kitartó tevékenységével érte el, hogy a régmúltú Felsőgödi Munkásdalkör ma is működik, sőt új erőre kapott, s eredményes jövőre is van kilátása. Tanári –karnagyi tudását, kórusmozgalmi ismereteit, tapasztalatait iskolái énekkaránál és egy időben a Budapesti Kórustanács Elnökségében- akkor annak tagjaként- is eredményesen kamatoztatta, kamatoztatja. A Dunakeszi MÁV Magyarság Férfikarnak mintegy 15 esztendeje karnagya. Kórusunk számos sikert ért el kiváló, eredményes, szakmai tanításával, irányításával. Ezen 15 év alatt ismét többször részesei voltunk a Magyar Rádió Kóruspódium műsorának, s két alkalommal újabb aranyfokú minősítéshez juttatta a férfikart.
|
|
Bővebben...
|
|
|
|
|
|
2120 Dunakeszi,
Állomás sétány 17.
Tel./ Fax: 27-543-225,
27-540-350
info@vokejamk.hu
|
|